Sydney-i Napló 3.

Február 5.

Arra mindenképpen jó volt az éjszakai "nem-alvás", hogy gondolkodni tudtam a szállásomat illetően. Sydney-i tartózkodásom apropója fogszabályozási világszervezet kongresszusa, és a szervezők honlapján rengeteg szálláshelyet ajánlottak. Emlékezetem szerint a sor végén a University of Sydney Women's College volt, ahol a vizsgaidőszak alatt kiadják a szobákat, így még akár férfiak is megszállhatnak. Nosza, reggel az első dolgom egy villámgyors internetes keresés, telefonszám és már hívom is. Készséges hölgy a vonal másik végén:

- "Mikortól kellene a szoba?"

- "Hmm, izé, holnaptól lehetséges?"

- "......" - majd meglepett hangon - "Meg kell kérdeznem a menedzsert, rövidesen visszahívom"

Tipikus angolos reakció, ha valami szokatlan történik, meg kell kérdezni valakit, illetve ellenőrizni kell, hogy az adott eseményre vonatkozóan létezik-e kidolgozott protokoll. Hozzá vagyok már szokva.

De kisvártatva csörög is már a telefon, a hölgy mosolygós hangon dalolja bele, hogy van szoba, 80 dollár éjszakánként (ez a szállodai ár fele) és elküldi neten a szükséges dokumentumokat.

-"Thank you!"

Komoly méretű kő esett le a szívemről. Ugyanis ha itt nincs szoba, akkor nagyjából két lehetőség maradt volna: alszom a pályaudvaron (ingyen), vagy a Hotel Hiltonban (kb. 1000 dollárért).

Megkönnyebbülve, már arra is volt energiám, hogy sétáljak a belvárosban, ismerkedjek a környékkel. Esős idő volt, de elég meleg, amolyan trópusi. Mindenki nyüzsgött, ami egy ekkora város belső részében el is várható. A hatalmas toronyházak között az ember elég kicsinek érzi magát, de nem is szabad nagyon felfelé nézni, mert egy hevesen közlekedő taxis hamar elcsapja az embert. Bár Angliával ellentétben itt dudálnak előtte, nemcsak úgy lesből támadnak.

Február 6.

A szombati napom a költözködés jegyében zajlott amellett, hogy aznap kezdődött a konferencia is. Pár előadásról így lemaradtam, de azért megoldottam, hogy nem érjen pótolhatatlan veszteség.

A kollégium kicsit van csak távolabb a City-től, mint a szálloda volt, ez nagyjából fél óra sétát jelent. Normál körülmények között, szép időben fél óra gyaloglás igazán jól esik. Hát jól esett. Az eső. Merthogy az szakadt. Míg az előző napokon egy-egy zápor lepte csak meg az utcákon bóklászó embereket, addig most dézsából öntötték ránk az égi áldást. Mint utólag megtudtam, az elmúlt harminc év legnagyobb esője volt ez, számos árvizet, útlezárást előidézve. Elázottságom mértékét az ilyen történelmi adatok azonban vajmi keveset befolyásolták, csurom vizes voltam így, úgy is. Foghattam volna egy taxit, de azt hittem gyorsabban odaérek gyalog. Hát nem...

Az épületet legalább könnyen megtaláltam és beazonosítottam. Nem volt nehéz, ez is tipikus angol stílusú (viktoriánus), szigorú mértékkel szabott épület. Belül mahagóni korlátok, hatalmas képek a falakon és hosszú folyosók. Nem mondom hogy félelmetes, de több, enyhén vagy erősebben hátborzongató film is eszembe jutott, ami ilyen helyen játszódhatott. A szobám egy oldalsó szárnyban van, ez már jobban emlékeztet egy kollégiumra. A szoba szép, rendezett, adtak törölközőt, lehet teát főzni, van mosó-szárítógép, internetes szoba. A reggeli pedig bőséges és finom. Magyarán semmivel sem tud kevesebbet, mint a szálloda.

Gyorsan megszárítkozom, majd ledőlök és el is aludnék (még mindig nem sikerült átállnom az itteni időszámításra, így volt hogy kora délután elaludtam, majd az éjszaka közepén ébredtem fel). Azonban ekkor ablakom alatt felzendült a skótduda-kórus. Nos, a recepción már figyelmeztettek előre, hogy itt szállásozik az Edinburgh Military Tatoo új-zélandi különítménye (ezek szerint ilyen is létezik), de kicsit azért váratlanul ért a dolog. Sebaj, mindig is szerettem a skótduda hangját, gyakoroljanak csak nyugodtan, főleg amíg csak nappal teszik ezt. Végül a dudások nem is okoztak semmi bonyodalmat, éjjel csendben voltak, nappal dudálgattak, de akkor nagyrészt úgyis a konferencián ültem.

Visszatérve az alvási nehézségekre, ezek több tényezőre vezethetők vissza. Egyrészt, mint már írtam, a repülés alatt már elvesztettem az időérzékemet. Ehhez jön az eltérő időzóna. Végül az is hatalmas különbség, hogy itt nyár van, meleg és nagyjából hat órával hosszabb a nappal mint jelenleg Angliában. Talán az ötödik itteni napomon éreztem, hogy normális napirendem van.

folyt. köv.