Február 7-9.
Ez a három nap a konferencia látogatásával telt. A szakmai program igen érdekes volt, különösképpen hogy négy párhuzamos szekcióban futottak az előadások, így győztem egyik teremből a másikba ugrálni, amikor ott érdekesebbnek ítélt téma volt.
A tudomány mellett persze szakítottam időt további városnézésre is. Megcsodáltam a City üvegtorony felhőkarcolóit, bár az én felfogásom szerint ezek sohasem tartoztak a "szép" kategóriájába. Bejártam a tényleg szép Darling Harbourt és a Circular Quay-t is, amely Sydney első telepeseinek kikötője volt. Itt található az Operaház és a Harbour Bridge is, ami hatalmas és alakja miatt a helyiek csak Coathanger-nek (vállfa) hívnak.
A természeti kincsek megismerésére is volt lehetőség, méghozzá a város kellős közepén a Taronga Zoo, az Aquarium és a Wildlife World látogatása által. Mindegyik nagyszerű, különösen az állatkert tetszett, ami a belvárossal szembeni félszigeten található és vízitaxi visz át. Talán a legszebb állatkert, ahol valaha jártam. Nagy, tágas, de nem eltúlzottan nagy (mint mondjuk a dublini, ahol az ember kilométereket gyalogol egy teve megtekintéséhez). Kellemesen lejtős területen fekszik, és növényzete alapból is az esőerdőt idézi. Bőven van tér a hazai állatok (kenguruk, koalák, kacsacsőrű emlős stb) bemutatására, emellett minden kontinensről egy pár fajta látható ötletes elrendezésben. Az embernek nem kell halálra gyalogolnia magát akkor sem, ha mindent látni akar, ugyanakkor egy egész napos programnak is elmegy az állatkert bejárása. Talán mondanom sem kell, hogy mindenhol a koalák voltak a legnépszerűbbek.
Visszatérve még a nagy esőre, kiderült, hogy a tetőket akárcsak Angliában, itt sem képesek esőálló módon megépíteni. A boltokban, de még a vadonatúj konferenciaközpontban is vödrök, csöpögő víz és a csúszásveszélyre figyelmeztető táblák jelezték e tényt még napokkal az eső után is. Tetőfedők, irány Ausztrália!
Sydney nem csak az éghajlatának és fekvésének köszönhetően nagyon élhető város, hanem azért is, mert nagyon zöld. Még a közvetlen belvárost is hatalmas parkok tagolják és ezek tele vannak a munka illetve iskola után pihenő emberekkel. Fekszenek a fűben, nézik a szökőkutakat, hallgatják a papagájok éneklését (na jó, rikoltozását). Jobb kétségtelenül, mint TV-t nézni. Feltűnően sokan választják az aktív pihenést is: futnak vagy éppen fekvőtámaszokat nyomnak kint a zöldben. Akármerre jártam Sydney-ben, mindenhol tornászó, futó embereket láttam. Nem véletlen, hogy kövér embert viszont szinte alig (tényleg, egyre sem emlékszem).
A legnagyobb belvárosi zöldterület a Royal Botanic Gardens, ami az Operaház mögött kezdődik és kilométeres mélységben nyomul be a felhőkarcolók közé. A hatalmas terület egykor Sydney első kormányzójának, Governor Philip-nek volt konyhakertje, ebből lett a mai arborétum. Természetesen ez a terület is egy tengeröbölre néz, ami tovább javít az amúgy sem utolsó látványon. A kertben sétálva feltűnt, hogy némelyik fán hatalmas gyümölcsök lógnak, pedig a fa mintha ki lenne száradva. Közelebb érve az is feltűnt, hogy a gyümölcsök egyike-másika mozog is, ami pedig nem jellemző még az ausztrál gyümölcsökre sem. Szóval kiderült, hogy a termések valójában denevérek, mégpedig több száz egy fán, úgyhogy összességében jópár ezer lehetett a kertben. Azért ért váratlanul a dolog, mert eddig úgy ismertem a denevéreket, mint akik nappal valami sötét barlangban vagy épületben alszanak, ehhez képest itt ragyogó napsütésben lógtak a fa tetején. Később megfigyeltem, hogy esténként a bőregerek felemelkedtek a levegőbe és nagy rajokban cikáztak a toronyházak között, horrorfilmekre jellemző díszletet adva ezzel a városnak. Visítozásukat pedig nappal is hallani lehetett a parkokban sétálva.
Egyik este hajókirándulásra voltam hivatalos (a konferencia szervezésében), ami a Darling Harbourt járta be, miközben az utasoknak ételt-italt szolgáltak fel. Minden finom volt, a lemenő Nap fénye sütötte az ember arcát, majd az egyre növekvő sötétben a város szemkápráztató fényei adták a hátteret. A hajót eleinte a szokásos sirályok kísérték, de mikor besötétedett itt is megjelentek a denevérek, többedmagukkal repülve felettünk. Ilyet még nem láttam, kicsit szürreálisnak tűnt az egész. A hajón egyébként megtalálható volt a fogszabályozós világ színe-java. Furcsa volt például az egyik neves amerikai előadót látni (és hallani), ahogy kissé alkoholos állapotban társalog a többiekkel. Hozzáteszem, másnap első előadóként a napirendben egy kiváló bemutatót tartott.
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése